(Slovenskú verziu článku si môžete prečítať TU)
Gyönyörű stadion, szilárd klub, jól működő akadémia. A csapatban több ország válogatott játékosa, egyikük a 2018-as oroszországi VB-n is részt vett. Az utóbbi években rendszeres az érmes helyezés. De akkor mit is keres a DAC ebben a rovatban? Az új korszaknak csak egy hibája van az előzővel szemben – a vitrinben hiányzik a trófea.
A csallóközi (dél-szlovákiai) klub első fénykorszakát a nyolcvanas évek végén élte. Akkoriban a csehszlovák élmezőbe tartozott, megnyerte a szlovák és csehszlovák kupát is, több Európa-kupa mérkőzést játszott, sőt pályáján a Bayern Münchent is vendégelte.
A mezőgazdaság évei
A nyolcvanas évek elején a DAC még az akkori szlovák második ligában játszott (csehszlovák harmadik). De egy napon Csallóköz termékeny földjének lakói elhatározták, hogy ők is a legjobbakhoz szeretnének tartozni. Akkoriban talán sokan kaptak a fejükhöz, de a dunaszerdahelyiek bebizonyították, hogy erős akarattal bármit el lehet érni. A siker hátterében a testnevelési egyesület (mint a sportok többsége, a foci is a testnevelési egyesület alá tartozott a szocializmus alatt) akkori elnöke, Weisz Mihály állt. Ez az energetikus és nagy befolyással bíró ember, mindenki Misi bácsija, olyan munkatársakat keresett, akik segítettek megvalósítani merész elképzelését. Közéjük tartozott Šanta Imre, a DAC későbbi elnöke is.
(Weisz) Először a csehszlovák második ligába juttatta a DAC-t (szlovák nemzeti liga, 1980-tól), de nemsokára már a bajnokság élét célozta. 1983-ban és 1984-ben a kék-sárgáknak Szikora György vezetésével még nem sikerült továbbjutniuk, ekkor a Dukla Banská Bystrica, ill. a ZŤS Petržalka mögött lettek másodikak.
Weisz ezután radikális döntést hozott. A kommunista párt járási titkárához (Magyarics Vincéhez) fordult segítségért, aki a közös célnak megnyerte a széles környék összes egységes földművelő szövetkezetének vezető munkását is. Nem hiába viselte a klub 1974-1993 között a „Mezőgazdász” nevet. Az eredmény nem váratott magára, az 1984/85-ös szezonban a DAC Nyitrát legyőzve először jutott fel az elit csapatok közé. Az utolsó hazai mérkőzést a legnagyobb ellenféllel több mint tízezer néző látta. A meccs 3:3 döntetlennel végződött, és már csak megerősítette a végeredményt.
Leírt játokosok újjászületése
Már akkoriban voltak a csapatban olyan játékosok, akiket máshol már „leírtak”, de Dunaszerdahelyen újjáéledtek. Emlékezetes a Gyuri – Laci – Gyuri (Audi – Tóth – Majoros) támadósor, amely rendszeresen tarolta az ellenfeleket. Tóth László 74 góllal máig gólkirályként szerepel a klub statisztikáiban. Sajnos, 2012 óta nincs közöttünk. Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove) mellett, a Pozsonyból Komáromba vezető forgalmas úton szeretett volna gyalogosan átkelni, mikor egy kamion halálra gázolta.
A csallóközi focicsoda alkotói azonban tudták, hogy a második ligát megnyerő mancsaftot minőségi játékosokkal kell erősíteni, különben ez a csoda nem fog sokáig tartani. Ezért fokozatosan érkeztek az új játékosok. Stanislav Vahala kapus és Lubomír Šrámek hátvéd Ostravából, a volt válogatott játékos Ján Kapko és Dušan Liba hátvéd Nyitráról, a játékkészítő Rudolf Pavlík a Dukla Prágából, Tibor Mičinec a Bohemiansból és még sokan mások. Az utolsó nevezett, a szurkolók által Mitcsinálsz-nak becézett Mičinec átigazolását egy kellemetlen rendőrségi kivizsgálás is követte. A rendőrség a prágai klubnál kettős könyvelésre derített fényt, ezért azt is vizsgálta, hogy Mičinec átigazolásánál minden rendben volt-e. Emiatt a DAC képviselői a rettegett Pankrácban is töltöttek egy éjszakát.
Kitörő öröm Kopřivnicében
Az első szezonban a klub a 11. helyen végzett, de egy évvel később már negyedik lett. Sőt, a két legnagyobb kupában meglepő sikereket ért el. Először a szlovák kupa döntőjében, Nagyszombatban, a 0:0-s játékidő után következő tizenegyes-párbajban 6:5-re verte a Plastika Nitrát, ezzel biztosítva az utat Kopřivnicébe.
A legendás Tatra városa, Kopřivnice, volt ugyanis a csehszlovák kupa döntőjének színhelye. Az ellenfél pedig a válogatott játékosokkal teli, akkoriban domináns prágai Sparta. Sokan még emlékeznek arra tömegre, amely 1987 június 21-én autókkal és buszokkal Dél-Morvaországba indult, hogy ott megnézze és megünnepelje a DAC számára szerencsésen végződő focidrámát. A dunaszerdehelyiek a Spartával szemben is ugyanúgy játszottak, mint Nagyszombatban. A gólmentes játékidő után a tizenegyes-párbajban 3:2-re győztek, miután a döntő párbajban Skuhravý nem talált a kapuba, így esélyt adva a csehszlovák válogatott és az 1990-es VB-n is résztvevő Peter Fiebernek. Dél-Szlovákiában az ünnepségek állítólag napokig tartottak.
Győzelem a svédek felett
A DAC folytatta kitűnő játékát a következő szezonban is, harmadik helyen végezve a csehszlovák bajnokságban. Ez egyébként a klub legjobb eredménye a bajnokságban, ahol egészen az utolsó 1992/93-as szezonig szerepeltek, az utolsó szezont a negyedik helyen zárva. A dunaszerdahelyi futball sikerét 1984-89 között Pecze Károly edző tartotta kézben, aki a pozsonyi Téglamezőt (Tehelné pole) – ahol nem értékelték újításait – hagyta hátra.
Mindeközben a dunaszerdahelyiek többször játszottak Európában is. Először 1987 nyarán az Interkupában, bár ezt a premiert a tatabányai „bányászok” magas győzelme (6:1) igencsak megkeserítette. Ősszel pedig részt vettek a kupagyőztesek Európa-kupa küzdelmeiben, ahol az előselejtezőben simán legyőzték a ciprusi AÉ Lemeszút. A második körben azonban erősebb ellenfél várta a csapatot – a Young Boys Bern. A svájci kupagyőztes végül 2:1 és 1:3 végeredménnyel megakadályozta a továbbjutást.
A csehszlovák kupa harmadik helyének köszönhetően azonban az 1988/89-es szezonban a DAC indulhatott az UEFA-kupában. A kezdet nem volt túl sikeres, Dél-Svédországban 0:2-re kikaptak az Östers Växjö-től. A hazai visszavágón azonban gyönyörű játékkal hat gólt juttattak Thomas Ravelli kapujába. Ravelli hat évvel később az 1994-es VB-n az Egyesült Államokban bronzérmet szerzett a Tre Kronorral, de azt az 1988-as októberi kora esti mérkőzést biztos sokáig nem sikerült elfelejtenie. Már az első félidő is 4:0-s eredménnyel zárult, a kaput Liba, kétszer Takáč, Pavlík, Mičinec és Šoltés találta el. Máig magam előtt látom az egyik svéd játékos arcát, ahogy a hazaiak gólzápora után a középvonalat jelző zászlóra támaszkodva tanácstalanul csóválja a fejét.
A bajor felkelés
A továbbjutásnak köszönhetően a második körben a müncheni klubot hívhatták ki. Az első mérkőzés az olimpiai stadionban a Bayern 3:1-es nyereségével zárult, de Szaban Tibor gólja 12 perccel a meccs vége előtt még éltette a reményt a hazai visszavágóra. Még egy érdekesség – az első gólt a 21. percben a bajorok jelenlegi edzője, „Hansi” Flick rúgta.
A nagy napra Csallóközben 1988 november 9-én került sor. Mivel a stadionnak akkoriban még nem volt megvilágítása, a meccs nagyon korán, már 13:30-kor kezdődött. A meccs iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az akkori stadion háromszoros kapacitása sem lett volna elég. Az utolsó pillanatban még álló helyeket is kialakítottak a főtribünön. Hivatalosan 15 572 néző láthatta a meccset. Azok, akiknek nem sikerült jegyet kapniuk, a stadion környékén bármire felmásztak, hogy valamit láthassanak.
Azonban az összes néző csak annak lehetett tanúja, ahogy a Bayern Olaf Thon két gyors góljával gyorsan eloszlatta még a gondolatát is annak, hogy a DAC a továbbjutása útjába álljon. A DAC felállítása: Vahala – Kapko, Liba (Szaban), Hodúr, Fieber, Pavlík, Simon, Kašpar, Takáč, Šoltés (Kulich), Mičinec. A vendégek mezében Thonon kívül Augenthaler, Reuter, Wegmann, R. Wolfarth illetve az a svéd Johnny Ekström is megvillant, aki elleni szabálytalankodás miatt már az 5. percben büntetőrúgást ítéltek. Legalább így megbosszulta honfitársait, akiket az előző körben ugyanezen a pályán tönkre vertek.
…szürke, borús napok jöttek
Az önállósodás utáni első szezonban a DAC-nak még sikerült harmadik helyezést elérni a bajnokságon, ezzel biztosítva a részvételt az UEFA-kupában is. A Salzburg csapata (akkor még Austria néven) azonban már az első körben megakadályozta a továbbjutást. A dunaszerdahelyieket már az első mérkőzés, amelyet 0:2 vesztettek el, kiábrándította. A mérkőzést még a régi Leheni stadionban játszották a város közepén, a mai Red Bull aréna, amely a város peremén a Wals – Siezenheim negyedben fekszik, csak tíz évvel később készült el. Ugyanezzel az eredménnyel nyertek az osztrákok a visszavágón is, és ekkor még kevesen sejthették, hogy a DAC számára ez a vereség egy 24 éves kiesés kezdete lesz az európai versenyeken.
1998-ban sikerült ideiglenesen feljutni az első szintű ligába, de ezt egy gyors kiesés követte. Ezután hat évig (2000-06) csak a második ligában játszhatott a dunaszerdahelyi klub. Időközben a csapat neve is gyakran változott, viselte a „Marat”, illetve „Gemer” nevet is, attól függően, hogy épp ki támogatta. És persze sok olyan ember fordult meg a DAC-ban, akiket Dunaszerdahelyen legszívesebben elfelejtenének.
A földművelő szövetkezetek szétesése utáni vadkapitalizmus éveiben ugyanis még az addig gazdag Dél-Szlovákiában sem volt elég pénz. A csapat kapott ugyan pénzt a várostól, de abból nem tellett többre, mint hogy a az első osztályban a kiesés szélén táncoljon, ill. egyenesen kiessen a második ligába, mint 2007-ben vagy 2012-ben. Erre a nem túl szerencsés időszakra esik a DAC fúziója Szenccel (2008), ill. a botrányokkal teli iráni befektetés.
Aztán jött Oszkár
2014-ben a klubot az ismer vállalkozó, a Slovnaft vezérigazgatója, Világi Oszkár vette át, és a sárga-kékek végre szebb napok elé néztek. A régióhoz erősen kötődő vállalkozó új szellemet hozott a csapatba, amely az előző tulajdonosok alatt csak napról-napra éldegélt. Nem csak visszajuttatta a csapatot az élmezőbe, de kiépítette a kellő infrastruktúrát is. Míg az első három évadban a klub stabilizálódott, 2018-ban már érmes helyezést szerzett, és visszatért az európai kupákba is. Ma a szlovákiai futball legjavához tartozik.
Nemzetiségi zavargások
A csapat működésére egyetlen árnyék vetül, az állandó nemzetiségi indulatok és összecsapások, amelyeket sokan kötnek össze a focival. A szocializmus alatt még sikerült kordában tartani az indulatokat, bár néha mégis a felszínre kerültek. Állítólag elsőként Jozef Adamec a Dukla Banská Bystrica edzője keltett feszültséget, mikor a csapatával az 1983-as a döntő mérkőzésre érkezett. A vendégcsapat egy kiélezett meccs után nyert, de a forrófejű nagyszombati edző az öltözőbe menet megjegyezte: „Úgy kell nektek, magyarok” (szlovákul „Tak vám treba, Madary!“). Ennek következtében egy kis balhé tört ki a főtribün előtt. Bár később ez is rendeződött, hiszen Adamec 1996-97 között edzőként működött a DAC-nál.
Ez azonban inkább kivételnek számított, hiszen a szocializmus alatt nem nagyon jelentett problémát, hogy valaki szlovák (ill. csehszlovák) vagy magyar. A rendszerváltás után azonban egyes politikusok, mint Moric, Duray vagy Slota rendszeresen szították a nemzetiségi érzelmeket, és sokan hallgattak rájuk. Manapság a meccsek utáni érzelmek leginkább a szociális hálókon jelennek meg, ahol mindkét oldalról kemény szitkok hangzanak el, a DAC-t pedig gyakran a magyar bajnokságra küldik. Teszik ezt annak az örömnek a kárára, hogy Dunaszerdahelyre újra visszatért a minőségi foci.
A nemzetiségi érzelmek persze akkor tetőznének, ha a DAC végre trófeát is nyerne, hiszen ez az, ami az új fénykorszakban még hiányzik a vitrinben. De a szerdai negyeddöntő megmutatta, hogy a dunaszerdahelyiek ezévben sem írnak történelmet.
Fordítás: Ondrejička Anett
Komentáre